Parti Nagy Lajos: A test angyala 2. részlet
Emese fel-feltörő emóciók között szinte egy bódulatban reppent lefelé a Második Emeletről, miközben hármasával szelte a fokokat. Zakatoló szívét alig tudta visszatartani. Egész testében érezte a látogatási idő mézét.
Amint elhaladt a portásfülke előtt, a portásbácsi, aki egy feketébe öltözött, és sajnos eléggé síró nénivel beszélgetett, huncut kedvességével rámosolygott jólesően… A férfi mondatai úgy zakatoltak dobhártyáján mint a villamosok s metrók érdes valósága, melyen hazafelé sajnos utazni kényszerült.
Eközben Dénes izgalmas nézeteire, és elfoglalt álláspontjaira gondolt, melyek mint a jéghegy alkották kisfiús bájának 9 tized részét. S mivel a filozofálás Edinának is kedves kenyere volt, önkéntelen hangot adott.
– Milyen igaz! –
Szaladt ki a száján mosolyogva, miközben észlelte, hogy a kopottas járműben többen nézik légies Valóját, nem tolakodóan, hanem a megengedett határok között. Pedig „csőstűl” volt közöttük italos és vidéki is, de ez nem töltötte el viszolygással, ha le is szállt az első adandó alkalommal, és egészségügyi sétába kezdett.
A szombat esti Budapest halk csendjét csak a Világváros lüktető zaja törte meg.
– Milyen jó, hogy az ő Dénese meg sem kísérelte „kihasználni a helyzetet”, melynek lázasan feltörő indulataik miatt megvolt a veszélye, és így nem maradt a csókok íze helyén keserű szájíz inkorrektségből vagy tolakodásból kifolyólag. –
Sóhajtotta.
A továbbiakban jólesően döbbent rá, hogy Dénes talpig egyenes és tiszta szándékú, így becsületes gerinccel állhat édesanyja érett Asszonyi és átható tekintete elé, melynek sziluettje már várta lányát a nappali ablakán élesen kirajzolódva a Benczur utca sötétjében.
Nem is volt legkevésbé szavakra szükség, hogy az ajtó gondos kinyitása és szívélyes üdvözlés után megpuszílva anyukája orcát az mindent megértsen a lányában fennen tomboló viharból…
Miután a Vihar Madara a kórház után alaposan kezet mosott, és nagy estélyi ruhát vett, szívélyes estét töltöttek együtt program keretében. Opera-előadásra voltak hívatalosak, min édesapjukkal volt találkozójuk, aki felelős beosztása miatt külföldiekkel tartózkodott, melyekkel konferencián vett részt majd pihenésképpen Disz előadást tekintettek meg.
A földig és tovább érő nagy estélyi s köröm-cipő utólérhetetlenül feszült karcsú alakján az Operaház „fényárban” úszó folyosóján, ahol a szünetben a pompás bűfébe iparkodtak, melyben a Konferencia lelkes rajongói jóleső érzéssel állapították meg a leányról, hogy mekkorát nőtt gyermekkora óta.
Sajnos a szintén ott levő Kótay Mercedessel csak pár üdvözló szót tudott váltani, ami szinte nem volt elég a történtek gyors elmeséléséhez, ezért „repetát” határoztak el, de Maci addig is mélyen megnyugodott, hogy Edina rendben van végre a kerékvágásával, melynek hangot is adott, s hogy szeretne esküvőn tanúja lenni.
– Ez kölcsönös. –
Súgta Edina pukkadásig.
Miután elfogyasztották Üdítőjüket és az ízletes krémkávét, még megnézték az előadás szép folytatását, majd a kellemes élménnyel tarsolyukban egymást átkarolva mentek haza.
Vasárnap Margittay Edina szemernyit sem mozdult ki a jól fűtött lakásból, mert fűtési szezon lett időközben. Egyrészt azért nem, mert kellemes családi együttlétre nyílt kilátás, másrészt, mert gondolataiba merülve ült szobája „mélyén” és a Naplójába írt boldog örömmel.
Az eltelt események jellege szinte szárnyat adott golyós tollának, ami nem volt nehéz, mert világ életében ötös tanuló volt magyarból is, és nyelvtanból is. Csak úgy futottak a sorok az írás nyomán és tevékenységében egyedül az elalvás akadályozta meg… Elalvás előtt többször jutott ugyanarra a gondolatra.
– Dénes! Dénes! –
Gondolta és tudta, hogy a fiú most ugyanazt teszi, csak sajnos betegágyon, amin viszont mihamarabb változtatni kell, hogy együtt tudjanak járni és az időt tölteni. Úgy érezte, leghőbb vágyáig nagy lépést tettek!
Ettől kezdve úgy telt-múlt az őszi idő, mintha tavasz lenne. Balajthy Dénes egészségi állapota rohamlépteket vett. DR. Oromkövy-Sík kútvölgyi professzor, meg is jegyezte egy mély, „férfi a férfivali” beszélgetés során, amire mikor idejük engedte mindig súlyt fektettek, hogy bámulatos milyen szépen visszajött az életkedve Fiatal barátjának.
– Egyenesen Bá-mú-la-tos! –
Mondta.
A professzor kiküldetése során jól ismerte Dénes rosszul járt szüleit és megkülönböztetett tisztelője volt nagybátyja művészetének.
Így szólt.
– Tenéked, fiam már nem is gyógykezelésre, hanem arra a „kis” Szőkeségre van szükséged, aki az utóbbi időben egy „fia” látogatást sem mulasztana el, kivéve a szerdát, mert akkor aerobic-ja van Csanády utca 7. szám alatt. –
Ezen szívből nevettek, s a rajtakapott „legény” nem tagadott…
– Bizony, Albert bátyám, Te mint családunk, a Balajthyak régi Barátja, bizonyára megérted, hogy mintha kicseréltek volna. Úgy érzem, Révbe ért az életem, melynek folyója oly Medrére talált, ami talán házassággal fog végződni. –
Mondta ki az egyszerű, súlyos szavakat, melyek mögött magányos órák megfeszített töprengése s tapasztalata állott.
– Úgy is van, édes fiam, ne kukoricázz ezen, vidd is a dolgot dűlőre, ahogy mifelénk Nyugat-dunántúlon mondják… –
És kacsintott.
A felbátorodó férfibeteg elhatározta, hogy kiönti a szívét és ezért felült.
– Hej, bizony együttléteink mézes órái alatt többször gyűjtöttem az erőt, hogy ezt vagy valami hasonlót Edina tudomására hozzam. De, tudod, Albert bátyám, egyszersmint félek is a visszautasítástól, mert hátha az visszavetne a végleges felépülésemben, valamint Edinának is helyrehozhatatlan károkat okoz…. Nem szeretnék „bunkó”, illetve porcelánbolt lenni…
– „Vagy nem lenni.” –
Fejezte be sóhajtva az idős Bölcs a gondolatot.
– Számból vetted ki, Albert bátyám! –
Mondta a tévérendező és bólogatva révedt a messzeségbe.
– Ti, Hamlett-tipusú fiatalok jól tudjátok, hogy modern korunk ambivalenciája mint réten a csillag. Megértelek, fiam, de a tett „halála” a tétlenség, úgyhogy bizonyos határok között pártolnám egyenes természetedet. Ha már megtiszteltél, azt javaslom, tedd amit a szíved diktál, egy ilyen Szép-szál fiatalember nem is tehet másképp… –
Mondta az ellágyult specialista, megveregetve a szépen gyógyuló gipszet a tehetséges tévérendező bal lábán…
Így is történt.
Egy pénteki napon, novemberi dátummal Edina ellátogatott Hozzá, ahogy ez általában kedves szokása volt.
Balajthy Dénes repesve várta. Üdvözlésük után a vidáman berendezett tévészobában időztek, hol bombonnal kinálták egymást szájába, és jókat kacagtak. Ezt megúnván különféle témákról és filozófiáról beszélgetve sétálgattak a folyosón, mert Dénes egy bottal már egész jól tudta azt, mikor a fiú egyszercsak megeröltetésére hivatkozott, és jelentőségteljes mozdulattal behívta a lányt Apartmant-jába, majd hellyel kínálva maga is úgy tett felpolcolva.
– … Edina!!! –
E szavakra a sugár lánynak nagyokat dobbant a szíve, mert jól megérezte a pillanat különös súlyát. Ezért így felelt.
– … Tessék!!! –
– Szeretnék Neked valamit mondani!
Mondta Dénes, majd „tett” követte.
– … Én inkább a képernyő embere vagyok mintsem a szavaké, de utóbbiakéi is annyira, hogy kimondjam, … kapcsolatunk a „Vízválasztó” szakaszába érkezett, melyben, akár az élet minden dolgában egyenesen előre kell lépnünk. –
Gyöngyöző homlokát megtörölve eltökélten így folytatta.
– Egyetlenem, Edina! A mi szerelmünk nem egy „flört” vagy egy komolytalan játszadozás esetleg az érzelmekkel, mint sajnos szokás… Sőt!!! Az a tiszta szándék mellyel közeledtem feléd, most annyiban változott, hogy komolyabbra fordult, és megérett arra, hogy ne bujkáljunk és titkolózzunk a világ szemében tovább. Ezért arra gondoltam, titkos vágyaimban, hogy… ki kell mondanom…. hogy… gyere…. hozzám… FELESÉGÜL!!! –
Ekkor remegő kezekkel, mert már a másik is egész szépen meggyógyult, háziköntöse zsebéből kis, Rubin- s Bársonydobozkát vett elő, majd megragadta Edina kezét annak bal gyűrűsujjánál…
A „riadt” őzike önkéntelenül felkiáltott, és akarata ellenére sápadt majd tűzpiros liliom lett e felvetésre. A gondolatok vadul cikázni kezdtek elméjében, mint molekulák az atommag körül. Óh, hogy várta e percet, s hogy félt is tőle ambivalenciájában, amit remegése sem tudott meg nem történté tenni…
Édesanyja már kezdetén átlátta, s vissza igazolta, hogy ez több „egyszerű” kapcsolatnál, sőt komoly, csak féltő szülői szivét nem tudta visszafogni. Úgy állapodtak meg, hogy előbb jól meg kell, hogy ismerkedjenek, s utána jöhet minden „más”, valamint a szülők is Dénest meg kell hogy jól ismerjék, akit kis változata óta nem láttak, és csak ez után kerülhet sor bármi sorsfordító lépésre, mert félő, hogy a magánélet hátráltatná a leány elő-menetelét egyetemi pályán, melyre ha felveszik majd valamennyi Külön-Tanár s DR. Havas Tamás szerint szép kilátása van. Ebben az előrelátó lány habozás nélkül egyet is értett.
S most a lábadozó szerelmes egyszercsak előveszi a Rubikont…!!!
A Megkért kétségbeesett vívódását látva Dénes reá döbbent, hogy nagy hibát követett el szerelmében, de a szó már elszállt, és nem lehetett semmissé tenni röptét a nehéz kőnek. Persze nem is akarta, mert egyenes személyisége ezt nem tűrhette.
A leány zihálása dadogásba csapott át, majd kissé összeszedve így szólt.
– Meg… megtisztel az ajánlatod, Dénes, révén én nagyon… szeretlek, …de meg kell értened helyzetemet, melyben szüleim, félő, hogy túl korainak tartanák ezt a… lépést, hisz a körülmények, fel nem vettségem Külkerre, és Stb.-m … érzelmeimnek bizonyos fokig gátat és határt is szab… Ennek dacára megpróbálom kieszközölni náluk, hogy belemenjenek valami áthídaló megoldásba… –
A férfi büszke természete e vergődést döfésként élte meg, aminek metsző élén a lány hiába igyekezett tompítani, s a keletkező résen belopódzott köztük az Örök Viszály…
– Kérlek viseld ezt emelt fővel, s ne horgaszd le azt! –
Mondta a lány kérve, s „puszit” hintett a közelebb húzott testrészre. Majd így folytatta.
– Szeretlek Szerelmem, de meg kell értened, hogy Bennem ellentétes érzések harcolnak vad erővel, melyre „muszáj”, hogy hagyj még nekem kifutási időt… –
Ekkor Dénesben felfortyant a keserű vulkán! És azt mondta, hogy ő megérti őt, de ő is értse meg őt, a lobogó szenvedélyét s hogy egyenes természete mielőbb „dűlőre” akarja vinni a tárgyat, hogy egymáséi legyenek.
– Dűlőre??? –
Kérdte vészjóslón Edina.
– Igen. De világosan látom már, Te is csak hitegetést halmozol hitegetés hátára velem szemben! –
Fakadt ki Dénesből replikája.
Sajnos hiába bánta már, hogy epésséggel illette a Szeretettet, nem volt Visszaút. Edina „galamb” természetében az igaztalan felvetések ekkor felkeltették a lobbanékonyság fáklyáját, és fizikailag felsikított.
– Csalódást okozol szavaiddal, mert erről az oldaladról nem ismertelek, vedd tudomásul! Hát már elfelejtetted, hogy én jöttem el hozzád szerelem miatt, mint Tatjána Puskinhoz a Kútvölgyibe, ezzel is bizonyítva Érzésemet… –
– Persze, hogy te, hiszen én az elszenvedtem balesete következtében komplett járássérült voltam… –
Robbant ki Balajthy Dénesből…
Szerelmes hangulatuk árja lassan veszekedésbe csapott át, melynek keretében szó szót követett, miközben Dénes nem tudván parancsolni fel-feltörő érzékeinek, egy „mohó” mozdulattal magához rántotta a lányt… és a fülébe szólt.
– Hááááá háááá… Ha szeretsz, bizonyítsd be!!! –
Erre a turpisságra, amit a testi helyzet miatt nem lehetett félreérteni, Edina villámló szemekkel kiszabadította magát az „atrocitásból”, és a fiú lehanyatló kezére csapva így jajdult fel porbasujtottságában.
– Szégyelljed magad! Az, hogy a nőiség varázsa és szépsége kifejeződik, nem jelenti azt, hogy a nemiség legkisebb durvasága is ne lenne érdektelen és tűrhetetlen. Ezzel elárultad a fogad fehérjét most és mindörökké! Hittem szép szavadnak, mégis megcsaltál ezzel a durvasággal. Köztünk ezennel mindennek vége. Vége! Vége!! Vége!!! –
Edina ekkor zokogásba törve ki-kirohant az ajtón. Táskáját s egyéb holmiját is alig vette magához. A fiú letaglózottan szaladt volna utána, de bottal úgysem érte volna utól, ezért inkább ágyban maradt, és leírhatatlan lelki konfliktust élt át egész este villanyoltásig.
– … Edina! E… dina! Ed… ina! –
Sóhajtotta.
És ez így ment százszor, ezerszer. Vacsora nélkül, Híradó nélkül, Egy mosoly nélkül…!!!
Hát még ha tudta volna mi történik légvonalban a Margittay lakás homályos leányszobájában…
Mikor Margittay Szabolcs, Edina öccse 8,40-kor megérkezett oda, szokatlan csönd fogadta, melyet a fiú tudott mire vélni. Tudta, hogy szülei Fogadáson vesznek részt az Átrium-Heyett termeiben, ezáltal nincsenek otthon.
Edina kicsiny szobájából sem szűrődött ki fény vagy valami, ezért jogosan azt hitte, hogy szeretett nővére Talpmasszás-tanfolyamon van, melyet az utóbbi időben hatalmas lelkesedéssel művelt, s csodát tett.
Miután kikapcsolódással foglalta el magát, sajnos csak saját közvetlen lefekvése előtt ment be a szobájába Edinához, egy Nike-tenisz hajpántért, mert reggel tenisz órája lett, és amikor belépett meglátta a látványt…
Edina a tömörfenyő kanapén feküdt, ruhában, cipőben, eléggé furcsán „kifacsarodott” tagokkal, Kollapszusban. Hosszan lélegzett, de a szobában elharapódzott rendetlenség és „fiola” arra utalt, hogy ez koránt sem egészséges! A 179 cm-es kisportolt, de intelligens alkatú fiúban a gyanút csak erősítette az asztalra kitett Búcsúlevél. Az odaugró öcs szinte falta a sorokat…
Nem bírom tovább! Életem értelme végzetesen megromlott B. D.-val! Mindhalálig szerettem őt, melyet magatartása lehetetlenné tett! Vérpad!!! Felőrlődtem!!! Nincs kiút!!! Úgy döntöttem, véget vetek az Életem sorának. 19.40-kor a füri-fiókban talált Seduxen tablettákkal! Bocsássatok meg, finita la tragédia! Margittay Edina, Benczur utca 26. 2. em. 1.
Ezt a fejleményt látva Szabolcs futva tette meg az utat az ajtóig, ahol épp csengettek.
A szülők érkeztek meg Ali bácsi, jó öreg Háziorvosuk társaságában, aki egy külföldi szakfolyóiratért ugrott fel e kései órán. Miután szívélyesen üdvözölték egymást puszival, a fiú tájékoztatta őket, hogy Edina öngyilkos lett…
Mire korábban oly’ jókedvű édesanyjuk egy szempillantás alatt megváltozott, és nagyokat sikongatva rohant lánya szobája felé, hogy hátha van még segítség! Édesapja vállvetve, utcai cipőben követte őt, de Ali bácsi orvosi esküjére hivatkozva mindkettőjüket lefutva ért a betegágyhoz, ahol határozott mozdulatokkal működésbe is lépett…
„Elájuló” édesanyjukat Szabolcs azzal nyugtatta meg, hogy netalán nem is olyan komoly a dolog, amit Ali bácsi meg is erősített, és a magával hozott orvosi műszerek segítségével kimosta Edina „gyomrát”, aki így túljutott az akut veszélyén, de a jó hangulat már nem tért vissza az este során.
Edina édesanyja is kért egy nyugtató injekciót, de dacára is végigvirrasztotta az éjszakát leánya Beteg ágya mellett, fel-feltörő könnyeit törölgetve jóságos arcán. Hasonlóan tett édesapjuk is, mert amúgy is korán kellett kelnie a Tenisze miatt, melyet a világért el nem mulasztott volna…
A „búcsúlevél” eközben Szabolcs sport „szatyrának” mélyében lapult, aki némi tépelődés után úgy határozott, nem mutatja meg sorait aggódó Szüleiknek, hanem felépülése után visszaszolgáltatja azt jogos tulajdonosának, akit eléggé megkedvelt az évek során, és így is tett, amíg él soha el nem felejtve neki tapintatát…
Az események után egy bő hónappal a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium neobarokk sziluettje meghitten „lapult” a hulló hóesésben. Az évszázados fenyőfák de az ifjabbak is roskadtan álltak a vártán az ódon épülettömb parkjában, ahová Margittay Edinát sodorta az élet, nem kis mértékben, mert Édesanyja Bátyja volt ott épp Európai hírű Rehabilitációs orvos és igazgató.
Ennek és betegsége folytán Edina a beutaltak sorába lépett, melyet csendes mosollyal, beletörődő örömmel fogadott. Az elszenvedett enyhe öngyilkossági kisérlet után fizikailag egy-kettőre felépült, de lelkileg alaposan s nem szűnően megviselte. Csak sírt és úgyszólván nem mutatott érdeklődést, Maci iránt sem.
Ez így nem mehetett tovább!
Ezért a családi Tanács egy Pszichológus, aki a család meghitt barátja volt szakhatására a beutalás gondolata mellett döntött, amit tett követett, majd telefon és egyeztetés…
Alapos vizsgálat után a Diagnózis felállítása nem állította nehézség elé a sasszemű Szakember-Nagybátyot.
– Szomatikusan olyan mint a vas! –
Mondotta Prof. DR. Beléndy Zsolt édesanyjának és a térdére csapott.
– De bizony ez lelkileg elmondhatatlan! –
Tette hozzá és átkarolta leforrázott Húga vállát további imformációk birtokáért, mellyel az bőven és szívesen szolgált, ha segíteni tud, és részletekbe menően kikérdezte.
Hosszan sétáltak a folyósókon, parkokban illetve ebédnél pusmogásba merülten, és mikor a megtört „Piéta” könnyei fátyolán át búcsút intve Opeljába ült, már minden készen állt a terápia frontján…
Edina sokat tartózkodott a „harapnivalóan” mátrafüredi levegőn divatos kötött Yambó sapkájában, meleg „anorákjában” és karcsú alakjához símuló „hótaposó” csizmájában, és nem sokra rá meghozta gyümölcsét. Étvágya mint a szög visszatért, és általános állapota is lassan javulni kezdett.
Hosszú, „csapongó” levelekben fejtette ki hangulatát és nézeteit Kótay Mercedesnek, amit az ezúton viszonzott, miáltal élénk „levelezés” fejlődött ki közöttük, és üres óráit ki is töltötte, miből nem volt sok, mert többek között fakultatív népitánc-, talpmasszázs-, csoport- és fütty-terápiában vett részt, melyeknek aktiv és bájos magja volt.
Csak egy Valaki nem írt! Csak egy Valaki nem viszonzott! Az, amelynek még a Nevét is kerülte éjszakai órája kivételével, mikor százszor, ezerszer hagyta el ajkát, sírással áztatva a nappali látszat csalóka kérge alatt. De erről csak közeli kezelőorvosa tudott és ő…
Múltak a napok!
A délelőtti kezelés- és injekciózások végeztével a Professzor sosem múlasztott el Jó tanáccsal szolgálni. Megpaskolta a „szuritól” kipirult bőrfelületet, s tárházából egy-egy odaillő aforizmát alkalmazott. December hónap elején például kis kacsintás égisze alatt így szólt háttal álló nőbetegéhez:
– Az idő mindent megold!!!–
És ebben rendkívül igaza lett…
December 4-én kora esti fél hatkor Edina épp egyéni aero-terápiájáról érkezett meg a kint elterülő Parkból. A jól eső „séta” után pihenő céljából az előcsarnok kellemes foayé-ibe merült, melyből ki se látszott megtermettségük s Pálmafák miatt.
Éppen lelohadt hidegtől „kicsipett” arca, s átadta helyét a kellemes ernyedtségnek, mikor jó néhány méterre tőle a „Recepció” ódon pultjánál meghallott egy „elejtett” imformációt…
Ladányi Korinna Recepciós alkalmazott a csinos kis „Snack” – hol kipótolták felötlő nasholási vágyukat – Vezetőnőjével beszélgetett Hobby-járól, az autogramm-gyüjtésről, melyre szép alkalma fog lenni hamarosan.
– Ne mond „már”! –
Hitetlenkedett a büfés Erzsi gödrös, jóságos arca.
– De bizony, Elisabeth! Tudod-e, hogy holnap délelőtti órákban érkezik Balajthy Dénes beutalt tévérendező az Igazgató Professzor úr külön beutalójával a 6. emelet 617-es szobába? –
Kérdezte.
– Balajthy Dénes!? –
Ejtette le „állát” a Vezetőnő, és összecsapta a kezét…
De Margittay Edina sem külömben! Szíve ekkor akkorát dobbant mint a kő. Szinte még fel is sikított kicsit, és majdnem a tudatkiesésig „chómába” esett. De egy-két pillanat után megrázta magát és vérvörös zavarát leplezve a szobájába ment.
És egész éjjel nem aludt a fel-alájárkálásától!
Sajnos, ez nem volt nagy újdonság, hisz már korábban se volt a Rehabilitáció mellett sem éjjele sem nappala. Egyre csak a történtek jártak a fejében! A szerelem, amit Dénes iránt érzett nem csillapodott, inkább elmélyült. Viszont megbántottságára sem tapadt gyógyír, se egy levél, se egy telefon által, s ez a legkisebb stresszre is fölszakadt, mint most is.
Elhatározta, hogy semmiképpen nem mutatkozik, de várta is a pillanatot, hogy ezt megtehesse. Amely szinte hamarabb eljött a Vártnál…
A füst-metál színű „Ford Escort” sportos mozdulattal ugrott el a december ötödikén reggeli Bem Rakpart kövezetéről, és egyre gyorsulva kezdte falni a kilométerek sorát. Ezt a tevékenységét csak a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium ódon, csupaüveg épületeggyütese előtt hagyta abba, mikor egy magas, ruganyos kinézetű fiatalember, aki kissé még most is bicegett kivette belőle fekete fémkeretes bőröndjét és a szetthez tartozó kézi diplomatatáskáját. Majd nagy gyógylevegőket véve kezdett tartani a hívogató ajtó felé…
Balajthy Dénes a Recepcióhoz érve biccentett a fejével és azt mondta.
– Kezeiket csókolom, Balajthy Dénes fiatal tévérendező vagyok és Rehabilitációs ügyben jöttem! –
A dallamos hangra minden jelenlévő fölkapta a fejét, és sürgés-forgásba kezdett. A büffés Elisabeth 100 %-os Üdítőt nyitott, Ladányi Korinna az Igazgatóság nevében ünnepélyesen üdvözölte a magas vendéget, melynek szép Tévéjátékát az elmúlt napokban mutatta be a Magyar Televízió nagy közönségsikertől csüngve.
– Jónapot kívánok, már vártuk érkezését, tessék parancsolni, 6. emelet 617-es szoba, valamint az étkezési bónok, amiket tetszés szerint lehet lefogyasztani. Csak még előtte szíveskedjék itt a Jelentkezési Lapot kitölteni!!! –
Hangzott el közvetlenül.
A fiatal Férfi nem jött zavarba, hanem munkához látott és lendületes irásával rubrikáról rubrikára haladt. De alkotói gondolatai másütt jártak, és sajnos olykor el kellett töprengenie néhány „adaton”, melyen csak a jelenlévő alkalmazottak kedves mosolya segítette át.
Ekkor „véletlenül” megszólalt a telefon, melyet Ladányi Korinna haladéktalanul felvett és beleszólt.
– Hogyne, kérem! Hogyne lenne ilyen nevű beutaltunk! Azonnal kapcsolom Margittay Edinát, aki az Igazgató Úr Unokahúga és már egy hete itt tartózkodik a 3. emelet 316-os szobában! Nincs mit! –
Ezt meghallva a közelben álló Dénes arca alól kiszaladt a „talaj”. Fehér lett mint a fal és keze remegtében, azonnal el is rontotta az „Állandó lakhely” Rovatot.
– Jaj! Ajaj! Edina! Edina! –
Zihálta az ezerszer ismételt nevet szája elé tett kézzel maga elé, mit köhögésnek álcázott nyirkos téli időben érthetően.
– Hát megint felszakad minden ábrány és szerelem? Hááá!!! Ez a sors keze, hogy ő itt, hol a madár se jár… –
Jajongta.
Kisvártatva gondolatai vad virtustáncba kezdtek. Tehát szerelmének és szenvedéseinek drága tárgya itt van pont’, hová ő felejteni jött azt, akit pont’ nem tud elfelejteni!!! És nem csak azért, mert ezek szerint itt tartózkodik! Nem! Hanem mert sosem tartózkodott másütt a vesztére megtörtént Eset óta sem, mint a meggyötört férfi Szívben s Érzékekben…
Mikor Edina homályos lelki összeroppanásáról DR. Havas „Tomi” szíves közvetítésével értesült, aki nem tudta, hogy öngyilkossági kísérlet is forgott fenn, mert ezt nem közölte vele Informátora, aki Maci volt és maga sem tudta, akkor majd eszét vesztette el a fájdalomtól és aggódástól.
Ó, hányszor de hányszor markolta meg kétforintosait pizsamájában, hogy fittyet hányva feltárcsázza az imádott Számot, ám mikorra a készülékig odabicegett vagy volt vonal, addigra büszkesége felülkerekedett, mert szerinte nem volt ő Hibás, ha hibát is követett el indulataira hallgatva kórházi ágyán.
Más esetekben meg foglalt volt.
Az elkövetkezőkben kedv- s étvágytalanság fogta el vasmarokkal. A Konzilium, melyet Albert Bácsi sürgősen összehívott a „kórházi magány” szindromára fogta a szövődményt, és környezetváltozással kombinált alapos rehabilitációt írt elő, melyet tett követett.
Így történt, hogy most itt volt, és ambivalens lélekkel értesült az örömhírről, amibe jelentős „üröm” is vegyült, mert rettegett, hogy Margittay Edina esetleges összefutásukkor, ha roham nélkül meg is „ússza”, nem és nem bocsát meg, ezért elhatározta, hogy kerüli az alkalmat, melyben maga sem hitt.
Mialatt Dénes szobájában elrendezte a ruháit, illetve amit még magával hozott, és lemosta magáról az „út porát”, három emelettel arrébb Edina hézagos telefonbeszélgetést folytatott Macival, mely sajnos hamar megszakadt hóviszonyok által. Edina süketen szorongatta a zúgó kagylót, de jó megjegyző révén fel tudta idézni magában a furcsa és egyoldalú beszélgetést.
Esküdni mert volna, hogy Kótay Mercedes hangjában a recsegés és jelentős távolság ellenére is kimondott turpisság bujkált. Üdvözlő szavaik után a kacagás határán kérdezgette, hogy nem-e történt valami „rendkivüli” a Szanatóriumban, s mint ha nem is érdekelte volna a meggyötrött beteg segélykiáltása a válasszal, melyet sajnos már nem hallhatott meg, mert a Sors keze szétkapcsolt…
A Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium csöndes estéjében csak két szerelmes személy-árnyék nem ment le a Bónjait leéve vacsorázni, aki félt az egymásra találástól, s hogy elájul. Étkezés helyett ambivalens lélekkel figyelték a Bongó-sorsolást szobáik mélyén, majd sóhajtva, vergődve elaludtak az átélt élmények hatására.
Nem így DR. Beléndy Zsolt, európai hírű rehabilitációs Professzor, aki még késő este is hálóját szövögető „pókként” ült szobájában. A tágasan berendezett nappali mélyén egy fotöy-ben símogatta rövid kecskeszakállát és kezeit dörzsölgette örömében, hogy ilyen szépen bonyolódik a „nagy Terv” a maga pályáján, miben most már a „fiatalokon” a sor, hogy a többit összekössék azon a Szanatórium melegében.
Mert a látszat ellenére Edina és Dénes nem „pusztán” a véletlen szeszéjéből kerültek ide együvé…
Amikor állapotukban a törés egyszercsak beállt, és egymástól függetlenül hallgatásba, és hanyatlásba burkolództak, hozzátartozóik megsejtették, hogy párhuzamos búskomorságuk nem lehetetlenül kapcsolatuk megromlásában „keresendő”.
De erre a „gyanúra” nem kérdeztek rá a „Szerelem betegeinél”. Edinánál azért mivel már be volt Távolba utalva, Balajthy Dénesnél pedig tapintat folytán. Ehelyett szövevényes kerülőutat választottak. Értekezletet hivtak össze, melyen többen részt vettek a kellemest a hasznossal kötve kévébe…
Kótayék jól ismert otthonában, kis „coctail” keretében volt a titkos találkozó, hiszen Maci volt a „mentő-akció” legfőbb „motorja”, ki mindent tudott, többet is, mint ami „orra köthető” s tanácsos. A „kupaktanácson” ott voltak név szerint teljes létszámban Kótayék, Margittay Edina szülei, s Szabolcs, továbbá Balajthy Egon festőművész és DR. Havas Tamás Marketing-Manager. Meghívták DR. Oromkövy-Sík-ot és Ali Bácsi Háziorvost is, de ők Konferencia miatt fájdalmasan távol maradtak.
Mindannyian régi barátok voltak, ezért szívélyesen üdvözölték egymást és legelőször meghallgatták „kis felszólalójukat”, Mercédest mely kifogástalanul szabatos és gondolatot ébresztő volt. Röviden elmondta, mit a tapintaton belül megtudott, s melyben nagy segítségre volt a véletlenül a Szanatóriumban dolgozó büfés Unokahúga, Kótay Elisabeth, kivel szívesen „konspirált” a Végkifejlet érdekében. Könnyü italok s Ropy szopogatása mellett hamar megállapodtak egy Terv-ben.
Közösen hívták fel a távoli Interurbán DR. Beléndy Zsolt-jukat, aki hamar megértette, hogy mit kell tennie. A már ott lévő s a felszínen „gyógyúló” érintett mellé egységesen beutalni a Mártafüredi Rehabilitációs Szanatóriumba a depresziós tévérendezőt, melyre Professzorként bőven és jogos módja van… A többi már a nagy Mű-pártoló, Balajthy-gyűjtő s lélek-búvár dolga…
Aki ma is a Részletek kidolgozásában jeleskedett éjszakába nyúlóan.
– Ezt a Dénest kell még rászednem, hogy mint afféle „tévés”, hehehe, központi Mikulás-ünnepségünkön korhű jelmez segítségével ő nyujtsa át a Rehabilitációs Beutaltaknak az igazgatóság ajándékát. –
Szögezte le néhányat „csettintve” az Igazgató, és töltött egy pohárka Nyugat-Dunántúli bort, ami nagyon jó vérréválásra, főleg elalvás előtt. Majd így folytatta.
– Dénes „Öcsém” leletei alapján ezen az eshetőségen kapni-kap, lefogadom, hisz szereti a közösséget, s van „színészi vénája”. Ergó: ha meglátja a mit sem sejtő nőbeteget, ami eléggé valószínű, száz százalék, hogy kiesik, hehehe, a szerepéből, s fölfedi inkognitóját a csuklyájával, mire Edina sem tehet mást, mint ugyanezt, így mindketten kigyógyulnak depressiojukból sokk-suggestió-terápiával. S mindezt hehehe, a Betegek előre megbeszélt nagy tapsa s tusa kíséri. S másnap, a fejemet teszem rá, hogy megtörténik aminek meg kell történnie… –
Bohókásan heherészett még kicsit, majd tudományos munkába mélyedt. Persze, még nem tudhatta, hogy tapasztalt Prof. s „orthopeauta” létére is számításait keresztül húzza a nagybetűs Élet, s hogy már ma tud egymásról, akinek csak holnap kell tudnia…
December 6-ikán kora hajnalban, mikor még más igazak álmának hódolt alván és másik oldalára fordult, külön-külön két karcsú árny rohant a Szanatórium folyosóján egymástól függetlenül.
A nagyobb egy 3. emeleti, ellenben a kisebb egy 6. emeleti bizonyos „szobaszám” felé suhant kis csomaggal a kezükben, mely egy tej Csokimikulást és egy Virgácsot tartalmazott, amit a büfében szereztek be nagy titkolódzás révén gyermekkori ismerősüktől, s Maci rokonától Nyugat-Dunántúlról, ki nem szűnő kuncogással fogadta tervüket mibe beavatták párhuzamosan.
A sötétség leple alatt Edina torkában dobogó szívvel aggatta Dénes ajtókilincsére csomagját, s eközben fülét is az ajtóra tapasztotta meghatóan, nem hallja-e a Másik alvását ki, de semmit nem hallott, mert a „Delikvens” is ugyanebben mesterkedett Edina ajtajára tapasztva füleit.
A párnázott ajtón, s „csöpnyi” előtéren kivül ez volt az oka, hogy csak saját szivük dobogásáét hallották, mely mint az ágyúdörgés söpört végig a puha szőnyegekkel tágas folyósón.
Ezt megtéve mind a ketten visszaosontak szobájukhoz óvatosan, hogy senkivel se találkozzanak. Edina a lépcsőn surrant le egyvégtében, míg Dénes a liftet választotta alternativának a fájósabb lába miatt…
Így történhetett, hogy elkerülték egymást fizikailag. De nem lelkileg! Hiszen lereagálva kilincsükön a felakasztott Mikulást s a párhuzamosan lógó ajándékot, kitörő örömmel jöttek rá az igazságra.
Ezt és a Reggeli tisztálkodást követően a két „Cinkos” nem szűnő izgalommal készült a kora esti ünnepségre… Edina hogyne következtette ki az „apró jelből”, hogy csakis az Ő Dénese lehet a Központi Mikulás?! Ezért révedező mosollyal gondolt arra a pillanatra, mikor a Férfi fölfedve piros csuklyáját bebizonyosodik…
Balajthy Dénes szinte könnycseppet morzsolt el, mikor szíve fölé, nyakláncára fűzte föl a kilincseni kis figyelmességet. Pulzusát alig érte utól a kezével! Földön és égbolton verődve töltötte a napot, miközben nagyobb tapasztalata egyszersmint maró kétségeket is megfogalmazott vele.
Mi lesz, ha a nagy sokk, mely Választottját éri, esetleg károsodáshoz vagy hanyatláshoz vezet, gondolta? S ez a fixaidea nem hagyta el, kínozta egész délelőtt. Ennek hatására a koradéli órákban merész döntéshez folyamodott…
A fényben fürdő Étkezde alaposan fel volt díszitve sajátkezű fenyőgallyakkal, továbbá Lampionnal, s ami csak szem-szájnak ingere! A la carte vacsora is pompásan megtette a hatását, kivéve a gyomorpanaszos betegeket, melyek csak további Diétát kaptak sajnálatukra személy szerint, nem is beszélve egy-egy pohárka tüzes Nyugat-Dunántúliról, mitől ezáltal „elestek”…
Edina mint a Szanatórium Kedvence s „Szépségkirálynő-győztese” tojáshéjszínű moire-selyemruhájában ült a vidám Betegkoszorú gyűrűjében, mely beutaltakból fonódott össze, kik között volt Vezető Beosztás, ellenben Bányász-származású is.
Az elgyötört leány jó étvággyal evett asztalfőjén, majd a sütisvillát letéve nagy szívízgalommal várta, hogy mikor tűnik fel a szeretett lény a lengőajtóban. Mikor azután nagy „tuss” keretében a karcsú, alaposan kisportolt Mikulást meglátta, kin csak úgy feszült az öltözet, s a vattából bőven „fabrikált” állszakáll, homloka sápadás és kigyöngyözés között ingázott várakozó örömében.
A Mikulás mókás „mozdulatokkal” járt személyről személyre, és az alkalmi kis zenekar, mely zeneszerető beutaltakból „verbúválódott” minden egyes csomag átadásakor egy-egy „tusst” húzott. Nem csoda, hogy a hangulat tetőfokára hágott!
Edina egyre bővebben kuncogva értette meg, hogy nem véletlenül marad pont’ Ő utoljára. Mikor aztán mindenki más végeztével a „Mikulás” megérkezett és elébe állott, még az asztmásbeutaltak is visszafojtották lélegzetüket. Csak Edina dobogó szíve és a szagelszívó berendezés behallatszása a konyhából verte fel a szanatórium csendjét…
Ebbe „hasitott” belé DR. Beléndy Zsolt dobpergéssel kevert baritonja.
– És most, utoljára, de nem utolsó sorban, megkérjük neves „Mikulásunkat”, adja át Igazgatóság kedves figyelmességét Margittay Edinának, s fedje fel egyben kedves Kilétét csuklyájával… –
Mondta.
Ekkor a Mikulás hirtelen mozdulattal lerántotta vatta-szakállát, s fej fedőjét, és Edina megpillantotta… DR. Havas Tamás Marketing-Manager mosolygós, kisportolt, de ez esetben mégsem várt arcát Mikulás képében…
Ez a fordulat olyan csalódással töltötte el, hogy sikoltva elájult.
Felharsant a kis zenekar „Tush”-a és a beutaltak, akik nem mind ismerték még fel a fiatal rendező jól ismert arcát, nagy tapsba kezdtek, mert sajnos azt hitték Ő az, aki miatt tapsolni kell terápia folytán.
Nagy kavarodás támadt!
Mikor a beutaltaki taps elhalkult, csupán DR. Beléndy „sas” szeme vette észre, hogy cselt gyanít, de nem ért reá ezzel törődni, mert határozott mozdulatokkal az ájulásos betegnek sürgős inyjekciót kellett beadnia.
Dénes, aki egy félreeső márványoszlop mögül egyre nagyobb kétségek között figyelte Edina reakcióját és követő ájulását, feljajdulva vallotta be magának, hogy tévedett megítélésében. Olyan „Szarvas” hibát vétett, melyre aligha van bocsánat. Rohanva indult a DR. HavasTamással megbeszélt találkahelyre, mely a feszített vízű hydro-teráphya helység öltözőjében volt.
A lihegő hű barát épp a puttonyt kanyarintotta le remegő kezével széles válláról, mikor a szerelmes Másik berontott. Kézfogás után rögtön a „tárgyra” tértek. Tamás töviről hegyire elmesélte a történteket, majd így folytatta.
– Gyorsan, gyorsan vedd magadra, Dénes ezt a ruhát, mely nem vitásan téged illet! Úgy látom, a kegyes csalás, mit Edina kímélése céljából kieszeltél, s mi miatt engem idekérettél haladéktalanul Budapestről, túl jól sikerült… –
Dénes kapkodva és vívódva kezdte meg az átöltözködést. Valóban, délben felhívta barátját Interurbán, és nagy szívességre kérte, melyet az nem bánt, hisz holnap Mátrafüreden lett úgyis dolga, mit nem részletezett… S így kapóra is jött a síelés szeretetében váratlan kiruccanása rég nem látott barátjához, Balajthy Déneshez.
– Ó istenem, sajnos valóban úgy látszik, hogy tévedtem csavarosságomban, de talán még nem késő, hisz a jelekből úgy értékelem, Edina mégis szeret! –
Mondta, amit a fél lábon „ugráló” Marketing-Manager meg is erősített.
Villámgyors pillanatok teltek el az időveli Versenyfutásból!
– Gyorsan, kérlek, a szakállat is! Jaj, csak nehogy érzékeny idegrendszere az elszenvedett sokktól végképp felmondja a szolgálatot…! –
Jajdúlt Dénes.
– Én szerintem fiatal- és szívóssága, mely munkakapcsolatunk alatt is kitetszett, valamint Zsolt Bátyám szakértelme meghozza a kellő gyümölcsöt. Vedd kérlek a puttonyt és a virgácsot is, nincs sok időd, hogy helyre hozd, mit a Sors keze összekavart… cipőd úgyis piros, maradhat! –
E szavakra az elkészült tévérendező már az ajtóból kiáltott vissza meghatódottan.
– Köszönöm közreműködésedet, Barátom, melyben te igazán vétlen voltál, nem úgy mint én. De most sietek, te pedig húzódj be inkognitóban az orvosi szobába tévé-Híradót nézni vagy más programra… –
Majd sápadtan elrohant.
Mikor a rossz kedvű Edina erőt vett magán a vakcinák hatására, sajnos teljesen vége lett az ünnepségnek, és a betegtársak elszállingóztak Társalgóikba vagy más helyre, hol tovább töltötték az Idejüket. DR. Beléndy is visszavonult, ki hamar ráébredt, hogy hiba csúszott a krétája köré, de nem tehetett mást, mint hogy felébresztette szeretett páciensét.
A megsemmisült Nőbeteg, mint az ujja, egyedül botorkált nem múló szárnyaszegésében a Lift felé. Az elszenvedettek hatására remegő tagjai állandósultak, emlékezete és képzelete összekeveredett gonosz játékká. Ereje megfeszítésével megnyomta a gombot és fölindult, míg a fél emeleten hirtelen megállt a jármű, és az ajtó hangtalan kinyílása után nagy puttonyával belépett a Liftbe… a Mikulás.
Edina a megengedett határok között szinte megháborodott és a Lift „sarkába” húzódva eltakart szemei mögül így sikoltott.
– Ne!!! … Tamás! Ne!!! Kérem, ne űzze ilyen gonosz tréfáját sorsa velem! Elég!!! Dénest akarom látni! Követelem! Különben azt kell hinnem, meg vagyok „bolondulva”… –
Hangoztatta ereje végső megfeszítésével.
Ekkorra Mikulás ismét levette jól ismert csuklyáját, és Edina előtt megjelent… Balajthy Dénes tévérendező sápadt, napbarnította arca…
Öröm és Üröm turmixából mégis előbbi került ki győztesen!
Margittay Edinát a helyrebillent látványra soha nem tapasztalt érzés-komplexus fogta el, és hirtelen elhatározással odaszaladt a „Mikuláshoz”, aki ugyanezt tette, s miután a „fülke” középen összetalálkoztak, Edina egy szempillantás alatt mindent megértett… Megértette, hogy Dénes meleg tapintata s televíziós gyakorlata „vetemedett” ilyen kissé talán felesleges bonyodalomra, minek következtében apró, ám erős ökleivel verni kezdte Miklós boltozatosra kisportolt „mellét” e szavakkal.
– Te, Élet-rendező, te gonosz Tréfamester, sőt, mi Több, Kópé! Te…!!! Szerelmem… –
Ezt követően végelláthatatlan Csókban forrtak össze mindketten, melyet csak a 6. emeleten lágy mozdulattal megálló lift akasztottt meg hirtelen. Ekkor egy erős férfikéz a szabad kezével ismét megnyomta, s mialatt megindultak lefelé, újabb csókok „garmadája” hagyta el ajkukat. Edina egyre Hevesebben símult a fiúhoz, aminek csak a Vatelines Mikuláskabát meg a közben is meglévő jóérzés vetett gátat…
Dénes hasonló intenzitással szorította magához a leányt s csak arra ügyelt, hogy a puttony le ne „csússzon” széles válláról, mert még volt benne ajándék a sajnos elfekvő betegek részére.
Még egyszer-kétszer megtették csókba’ forrva az utat, amikor Dénes úgy érezte, nem akar tolakodó lenni, ezért megnyomta a 3. emelet ahol Edina szobája volt gombját. Edina sem volt „rest”, amint meglátta a mozdulatot, midőn épp kinyitotta a szemét, keze szinte öntudatlan állapotban a hatodik emelet gombjára tévedt, ahol ellenben de nem véletlenül Dénes lakott…
A Férfi ebből mindent megértett és soha nem tapasztalt melegség öntötte el a kis mozdulat hallatán, s a gondolatra, hogy a lány ezzel „hátha” azt jelzi, hogy szívesen lenne a fiú „vendége” egy röpke percre, amit ugyan 20 óra után a Házirend eléggé tilt, de a szerelem „Sötét Verme” nem.
A Liftból kiszállva ölébe kapta Margittay Edinát.
– Életem egyik legszebb Mikulás ajándéka, Te! –
Mondta és sietve haladt a szobája felé.
Egyszeriben elmúlt korábban még jelentkező bicegése, sőt! Ügyes mozdulattal halászta elő a kulcsot az enyhén kockás sportzakó zsebéből, mellyel a lány különösebb letevése nélkül „kipattintotta” a zárat.
Ezt követően becsukódott megettük a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium 617-es számú meghitt ajtaja…
A csípős Vasárnap reggelen DR. Balajthy Egon Wolks Wagen Mikro Busza magabiztos mozdulattal állt meg a Benczur utcai lakás előtt. A rövid dudálás és az után, hogy Edina Szülei továbbá Szabolcs elhelyezkedtek a süppedős ülésekben, majd üdvözölték rég nem látott egymást, elindultak Kótayékat is „felvenni” Pasarétre. Ott lakott DR. Havas Tamás is, ám őt nem kellett szerencsére csúszós út miatt felvenni, mert már péntek óta Mátrafüreden tartózkodott…
Pontosan ott, hová a jól összeszokott baráti „kompánia” is igyekezett. Milyen szerencse, hogy ez a nagy nap egy szabad vasárnapra esett, állapították meg „kórusban”, mikor nem volt elfoglaltság vagy kötelezettség illetve Maci Egyeteme. Igy lehetővé vált hogy az előre megbeszélt Terv értelmében leruccanjanak a Szanatóriumban, hogy megkoronázzák a két Fiatal egymásra találását.
Miután a szép utat megtették és gyönyörködtek a Természet és a Mátra szépségeiben, amit nyújtott, megérkeztek.
– Jaj de jó, hogy megérkeztünk. –
Mondták megkönnyebbülve, mert a csúszos út bizony nehézzé tette a közlekedést és haladéktalanul kiszáltak a tágas parkolóhelyen. Kis ideig nyújtogatták végtagjaik, mely elzsibbadt, majd útnak eredtek. Legelől Mercedes, ki szabályosan égett a türelmetlenségtől, annyira várta már a viszontlátás pillanatát.
Első útjuk a szobáik mely haladéktalanul rendelkezésre állt, elfoglalása után DR. Beléndy Rezidenciájába sietett.
Ott forralt bor és néhány falatok keretében rögtönzöt beszámolót hallgattak meg a fejleményekről, mely a hányódásig felkorbácsolta érzelmeiket, hisz még elmondva is megviselő volt az a sok szövevény és fordulat, ami az elmúlt napokban a Szanatórium falai közt szeretteikkel történt.
A tartalmas ebéd elköltése és rövid „Fieszta” után a napot egymás közt töltötték, révén a két Fiatal akik miatt tulajdonképpen jöttek, „Sítourán” vett részt a környező hegyekben, amit nem bántak, mert tapasztalt síző volt mindkét fél, kivált a fiú, ki „ifjusági” korában ebben a tenisz mellett Bajnokságban indult is.
Míg a „frissen” érkezettek alapos aero-kúrán vettek részt maga a Professzor Vezetésével, az emlitett két fiatal „jegyes” boldogan siklott a meredek lankákon föl-le, majd a fárad’ság érzésével jóleső tagjaikban az éj leple előtt hazatértek a Szanatóriumba.
Szobájukba érve az alapos zuhany végeztével a Hangosbemondó huncut felhívására lettek figyelmesek.
– „Haló, halló, Figyelem! Értesítjük Margittay Edina és Balajthy Dénes fiatal tévérendező betegeinket, hogy családi esemény következtében haladéktalanul jelenjenek meg a Szanatórium Vadász-termében…” –
Mondta be elváltoztatott hangon Kótay Mercedes, ki egész délután DR. Havas Tamás és Unokahúga kellemes társaságában Vadász-terem feldíszítésében vett részt nagy találékonyság és nevetgélés közepette, mely itt-ott egy újabb Románc lehetőségét rejtette méhében.
Az ismerős hang hallatát alapos átöltözés után Tett követte. A meginvitáltak a Hall-ban találkoztak, hol minden szem rájuk szegeződött, s az éljenzés sem maradt el.
– Jaj szerelmem, én olyan de olyan izgatott vagyok! Nem is sejtem, mit takarhat ez a rejtélyes üzenet… –
Rebegte kis csokrát megigazítva Edina.
– Én igen! Én bizonyos vagyok, hogy nekünk a Vadász-terem olyan kapú, ahonnan csak ásó, kapa, nagyharang által bírunk majd kijönni. –
Hangzott fel a férfi.
Ebben a pillanatban a Beutaltak Zenekara, mely eddig jól elbújt a „Kondi”-teremben, meglepetésszerűen elkezdte játszani a nászindulót…
Mikor kart karba öltve a fényárban úszó Vadász-terem ajtaján beléptek, nem múló meglepetésükre szeretett, rég nem látott családtagjaikat pillantották meg a „roskatagig” megrakott asztaloknál, akik nagy tapssal fogadták őket, majd kitörő örömmel üdvözölték.
Első Számként szép Tóth-Árpád-vers hangzott fel Kótay Mercedes értő tolmácsolásában, majd a Konferenciákhoz jól szokott „családfők” szellemesnél szellemesebb felszólalásokban ecsetelték jövetelük okát, mely a fiatalokban az első meglepetés után nem lehetett kétséges.
Találó szavaik végeztével maga Balajthy Dénes kért szót.
– Halljuk!!! Halljuk!! –
Adták meg a szót egyöntetűen.
– Kedves Olivia néni és Andor bácsi! Engedjék meg, hogy ezúttal se legyek a szavak embere, hanem ehely’t hadd ragadjam meg e vissza nem térő alkalmat és élve a kedvező lehetőséggel, hadd kérjem meg feleségül szeretett leányuk, a mellettem álló Margittay Edina kezét…! Természetesen csak ha ez neki sem „Genant”…–
A taps és a nevetés nem hagyott kétséget maga felől, s Edina felől, kivel szándékát az elmúlt két nap alatt „alaposan” tisztázták elpirulva.
DR. Margittayné dR. megható hangon emelkedett szólásra, s köszönte, hogy a Fiú Rájuk gondolt és viszont. Majd arca mosolyával, melyet könnyek közt csalt ki a fényre, így szólt.
– Kedves… „Fiam”, Dénes, ezen az örömteli órán meghatottságom nem mondhat mást könnyeimen keresztül, mint, hogy vélünk konvergáló tiszta szándékodra válaszoljon az oldaladon álló érdekelt, ki felnőtt, érett lányhajadon…–
Edina „fülig” pirulva szólalt fel, és rebbenő ajkait csak egy hosszan elfúló IGEN hagyta el akár egy galamb, melyet azonnal édesanyja nyakába „temetett” szemérmesen.
Több se kellett!
A jól összeszokott társaság boldog mosollyal vette tudomásul a házassági szándékot, majd több Veder pezsgőt bontott. A nem szűnő durrranást új belépők színesitették meg.
DR. Ormoskőy-Sík lépett be, ki Edina rég látott Nagyszüleit hozta Szentdiófásról, melyek csak azért késtek, mert Járművök Gyönygyösnél elakadt a fel-felcsapó hóviharban. Miután személyesen is köszöntötték egymást, maguk is bekapcsolódtak az Ünnepségbe, amit kitörő örömmel vettek tudomásul.
Még el sem ült a meglepetés keltette jóleső vihar, mikor a Barett-sapkás festő-művész emelkedett szólásra, s „üdvözölte” DOKTOR Balajthy Dénest, kit fiatal munkássága ellenére s alapján „Summa Cum Laude” választotta Taggá a Művészethy Akadémia Doktori Bizottsága.
A Nagy Tapsnál csak Dénes Elvörösödése volt nagyobb. Épp le akarta „inteni” szeretett Rokonát, mikor az bejelentette, hogy hátralévő Életére egy panorámásTihanyi Művésztelepre vonul vissza balatoni tárgyú képeket festeni, miáltal átengedi a fiataloknak a tágas, telefonos, műtermes „fészket”, mit házasság után rakhassanak kedvükre, ahogy tréfás bohémságával végezetül kifejezte magát.
Több se kellett!
Ekkor Kótay Dzsonni Bácsi lépett az elektromos Orgonához, ki a „Harmónium szerelmese” volt, s bejelentette hogy az öröm-Anya és -Apa tiszteletére szeretné eljátszani a „Boldog asszony anyánk” s a „Fel-fel Ti” kezdetű zeneszámokat, miket DR. Havas Tamás vezényletével az egész Rehabilitációs Szanatórium velük énekelt.
A véget érni alig akaró Ünnepségnek csupán a kötelező Takarodó és a Résztvevők érthető fáradtsága vetett véget.
A messze szálló hóesésben két karcsú alak volt megfigyelhető délelőtt a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium jól ápolt kertjében elutazásuk előtti utolsó sétájukat róva.
Dénes Edina kezét fogta és viszont. Másik kezükkel egymás vállát karolták át és így az arcuk is egymáshoz símult, akár a messzi útra készülő Sirályok. Az ablakaikból a Beutaltak és a család hosszasan s kedvtelve legeltették őket könnyes szemmel.
Arról beszélgettek épp meghitten, hogy január 6-én tartandó esküvőjükön, mely a Szabadság Téri Házasság Kötő Teremben lesz, hogy a „tévés” kollegák is odaérhessenek forgatásaikról, mi lesz rajtuk. Végül Frakkban és Menyasszonyi Ruhában állapodtak meg egységesen.
Kitalálták, hogy DR. Havas Tamás és DR. Kótay Mercedes lesznek az Esküvői tanujuk, amit egyforma megelégedéssel és összekacsintással fogadtak mindketten.
Ezután a parkban kószálva kötetlenül átengedték magukat a tél változatos örömeinek. Kisvártatva az elrévedező leány megszólalt.
– Emlékszel? –
Kérdezte.
– Igen!!! –
Válaszolt a szerelmes Vőlegény.
– Gondoltad volna, mikor Hungimpónk Ebédlőjében látványodra lefúttam a porcukrot az Ízletes lekváros „táskáról”? –
Kérdezte a Lány.
Dénest erre a felelevenítésre múlhatatlan melegség öntötte el és így válaszolt.
– Azonnal gondoltam! Amíg élek nem felejtem el azt a Pillanatot. De „nédd” csak a lent, hol a völgyben a hó hullása tisztára olyan, mintha a „Nagy Természetfelelős” ebédezne épp a saját Mennyei Hungimpójában, és a Mátra Lekváros Táskájáról fújdogálná le a szájával a fehér „porcukrot”… –
– Olyan szépen találtad ezt ki, mint egy Költő! –
Ámuldozott Edina.
– Ugyan!!! –
Hárította el Dénes szabadkozva, ki sikeres verseket is írt rendezés után.
– De, igenis Költészet! –
Vitázott véle tréfásan a menyasszony igazságérzete.
– A mi Szerelmünk az, ami kész költészet, sőt, kész regény, amilyent csak a Nagybetűs Élet produkál. –
Kiáltott fel vitapartnere, majd olthatatlan mozdulattal magához rántotta a Test Angyalát.
– Vége –