A PROBLÉMA
Nem tudunk előzmények nélküli témát választani esszénk tárgyául. A fogalmak, melyekben kérdésünket, problémánkat megfogalmazzuk előfeltevéseket jelenítenek meg, elköteleznek minket más fogalmak használatára és úgy érezzük jogosítanak is minket megint mások mozgósítására. Az írásmű eredménye nem becsülhető fel csak hagyománya, kontextusa, szakmai előzményei viszonylatában. Ez az a környezet mellyel az esszéírást megelőző felkészülésünkben megismerünk, fókuszálásunkban figyelembe veszünk, eredményeink megjelenítésekor rekonstruálunk. A hagyomány, a kontextus és az ügybevágó lehetséges álláspontok megjelenítése történhet közvetlen módon, felidézéssel (szószerinti idézet vagy parafrázis), illetve közvetetten a konfrontáció, a kialakításra kerülő álláspont különbözőségének bemutatásával. Az esszéíró számára ennek standardjait kell, legalábbis nagy vonalakban, világossá tennünk.
A/ Hogyan, miért idézünk?
Amikor egy szerző szövegének valamely részlete különösen fontosnak tűnik nézetei értelmezéséhez, akkor érdemes a vonatkozó szövegrészt közvetlenül, szószerint és idézőjelek között idézni. A jegyzetben, illetve az irodalomjegyzékben oldalszámra pontosan meg kell adni, hol található az idézett passzus. Ha több kiadás is létezik, célszerű azt megnevezni, amelyben olvastuk a szöveget, hiszen más kiadásokban eltérőek lehetnek az oldalszámok, de javított kiadás esetében akár a megszövegezés is változhat. Ugyanakkor a közvetlen idézetekkel nagyon takarékosan kell bánnunk. Ritka az, hogy néhány mondatnál többet célszerű idézni. Gyakran megfelelőbb eljárás a parafrazálni, azt amit egy szerző mond, mint szószerint idézni. De amikor összegezzük mások gondolatait, akkor is biztosnak kell lennünk abban, hogy az illető valóban ezt akarta mondani, és a hivatkozásban ekkor is jeleznünk kell művet, cikket, fejezetet, oldalszámot.
Az idézetekkel sosem válthatjuk ki saját magyarázatainkat. Ha idézünk is egy szerzőt, a következő lépésben még saját szavainkkal is el kell mondanunk, hogy szerintünk mit is állít evvel. Ha az idézett passzus érvet tartalmaz, akkor azt az érvet saját szavainkkal még alaposabban ki kell fejteni, meg kell világítani. Ha az idézet lényegi előfeltevéseket vagy állítást tartalmaz, újra jelezni kell, a saját tanulmányunk terminológiájába átfordítva minek is felel ez meg a mi nyomozásunk menetében. De még akkor is, ha csak a példa kedvéért idézünk egy szerzői álláspontot, el kell azt határolnunk más, esetleg kísértetiesen hasonló álláspontoktól. Látható tehát, hogy a közvetlen idézés néha több munkával jár, mintha csak szabadon megfogalmaznánk mit gondol a szerző.
A szabad megfogalmazás (parafrázis) segíthet egy szerző álláspontjának gyors , helytakarékos felvillantásában. Ugyanakkor nagyon közel járhat az idézett gondolkodó saját szavaihoz. Nem igénylik, hogy kipontozzuk vagy jelezzük a szókihagyásokat, a megfogalmazás szórendjének cseréit.
Szerkesztett példa a parafrázisra
a) idézet:
"A "ténylegesen érzett" és a "rendelkezésre álló" szabadság ellentéte a szabadság két különböző eszményét feltételezi. Az egyik a lehető legkevesebb tehetetlenség érzésének, a másik - a lelki állapotra gyakorolt hatástól függetlenül - a lehető legtöbb nyitva álló alternatívának az eszménye. Az első felfogás szerint valaki csak annyira szabad, amennyire azt teszi, amit akar és akkor, amikor akarja; a második szerint viszont csak akkor szabad valaki, amikor számottevően többet tehetne, mint amennyit éppen tenni akar. Annak eldöntése, hogy a szabadság melyik fajtája a megfelelőbb eszmény, egymással szembenálló értékmérőket feltételezhet, de a dolgok átgondolása után látni fogjuk, hogy - az értékekre vonatkozó kérdésektől függetlenül - a rendelkezésre álló szabadság szerinti elemzés szabatosabb magyarázata a szabadság mindennapi felfogásának (vagy a "szabad" szó jelentésének)." (Joel Feinberg, Társadalomfilozófia. Osiris kiadó, Budapest 1999. Fordította: Krokovay Zsolt)
b) rossz parafrázis
Mitől rosszak?
c) jó parafrázis
Sokan előfeltételezik, hogy a szabadság egyetlen kőből faragott, egyetlen jelentésű kifejezés. Feinberg felhívja a figyelmet, hogy noha ennek hátterében nyilvánvalóan valamilyen egységes mindennapi felfogás áll (ami a szó jelentését megadja), és amire a filozófiai elemzés szabatos magyarázattal szolgál. Teszi ezt annak köszönhetően, hogy előbb elkülöníti a kifejezés lehetséges értelmi aspektusait, majd ezeket eszményekhez kapcsolja, végül pedig megvizsgálja, hogy ezek közül melyek elfogadhatóak egyedi értékrendtől függetlenül. Feinberg elemzésében az egyik értelem egy szubjektív érzés, mely a szabadságot az óhajtott cselekvésnek a cselekvő által érzett a legteljesebb kivitelezhetőség eszményében jeleníti meg, a másik értelem már objektívebb, és a valóságos cselekvési alternatívák minél nagyobb számában megragadható eszmény. A későbbiekben Feinberg filozófiai elemzése a második eszményről mutatja ki, hogy közelebb áll mindennapi felfogáshoz.
B/ Konfrontációk megjelenítése
A konfrontáció kifejezést többféle értelemben használjuk. Kifejezhetünk vele szembesülést és összeütközést. Mi itt a semlegesebb, szembesülés értelemben használjuk a konfrontáció kifejezést, aminek az összeütközés csak egy formája. A tanulmány maga szembesülés a problémafelvetés bennünket megelőző és jelenünkbe elérő hagyomány sajátos megközelítéseivel. Írásunk e megközelítések egyes elemei, de akár teljes egésze mellett vagy ellenében hozott explicit állásfoglalás.
Milyen célból, hogyan jelenítsünk meg konfrontációt?
Amikor egy szerző nézeteit pusztán értelmezni akarjuk, már szembesülünk a nézeteivel. Legelső lépésben világossá kell tennünk, hogy ezen hivatkozott (idézett vagy összefoglalt) nézetek milyen tételeket, előfeltevéseket és érveket jelentenek számunkra. Milyen megfogalmazásukat, és, ha vannak alternatív értelmezéseik, miért éppen azokat részesítjük előnyben. Egy esszé éppenséggel interpretatív célzatú is lehet. Ekkor egy gondolkodó nézeteiről adott saját értelmezésünk, még ha kimondva-kimondatlanul valami távolabbi tervünkbe is épül, önmaga is állítást képez.
További lehetőség, az eszmetörténeti tisztázást meghaladó ambíciók esetében, feltenni a kérdést: jók-e az illető érvei, elfogadhatók-e előfeltevései, következnek-e konklúziói premisszáiból? Elég jó kiindulópontot képeznek-e premisszái a konklúziója melletti érveléshez? Ha céljaival egyetértünk, milyen rivális eszközöket tudunk említeni annak előmozdítására?
Gyakran megesik, hogy az esszéíró sok időt veszteget önmagukban elfogadható álláspontok kritizálására, csak azért mert olyan messze esnek a sajátjától. Itt az álláspont alapos átértésén nagyon sok múlik. Nem elég általában kialakítani egy elgondolást a kritizálandó álláspontról vagy érvről, éppen úgy kell venni, ahogyan elénkbe adta szerzője. Néha sok munka előzi meg pusztán azt, hogy helyesen értsük ellenfelünk álláspontját. Az olvasóinkról, startégikus okokból, gondolkodhatunk úgy, hogy azok lusták, buták és nem lesznek velünk jószándékúak, hiszen ettől csak magasabb követelményeket támasztunk megfogalmazásainkkal szemben. Ugyanezeket azonban sohasem feltételezhetjük más gondolkodókról, akik nézeteivel versengeni kívánunk. Ha butának, könnyen elintézhetőnek találunk egy nézetet mindig gyanakodnunk kell, hogy valószínűleg nem értettük még meg teljesen mik is voltak mozgatórugói.
Minthogy kritika előtt előbb mindig ismertetnünk kell egy nézetet, megadni róla olvasatunkat, megjelenik annak veszélye, hogy ennek részleteiben túlságosan elmerülünk. A kritizált nézetek megértésének nem az a tanúsítványa, hogy minden elmondunk, amit csak a szóban forgó szerző nézeteiről tudunk. Az igazi tudás ezügyben abban a döntéshozatalban mutatkozik meg, hogy milyen gondolatokat válogatunk be, mint véleményünk szerint igazán ügybevágóakat, a rekonstrukcióba.
Milyen eredményekre vihet a konfrontáció
A konfrontáció eredményeképpen teljesen, vagy megszorításokkal kapcsolódhatunk, csatlakozhatunk bizonyos hagyományokhoz, iskolákhoz, szerzőkhöz vagy pedig szemben-állásunkkal azonosíthatjuk a saját egyedi álláspontunkat, illetve pusztán, saját állásfoglalás nélkül elhatárolódhatunk iskoláktól, szerzőktől, stb.